udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 10 találat lapozás: 1-10

Névmutató: Iglói Zoltán

1994. július 19.

Megalakult a Magyar-Román Baráti Társaság budapesti tagozata, a volt Országos Béketanács tagjai, a mostani Magyar Békeszövetség tisztségviselői segítettek és közreműködtek ebben. A budapesti tagozat vezetője dr. Serényi Gusztáv, az országos elnök Iglói Zoltán. /Új Magyarország, Magyar Nemzet, júl. 19./

1994. október 6.

Okt. 7-én kezdődik Brassóban a román-magyar polgárfórum. A Román-Magyar Baráti Társaság elnöke, Iglói Zoltán elmondta, hogy romániai politikusok jelezték részvételi szándékukat, azonban ők ragaszkodnak a napi politikától tartózkodó párbeszédhez. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./

1994. október 8.

Iliescu elnök okt. 8-án népes kíséretével megjelent és beszédet mondott Brassóban, a román-magyar polgári fórumon, amelyet a pécsi Román-Magyar Baráti Társaság szervezett. Kifejtette, hogy az ellentétek, a feszültségek a két nép, a két ország között mesterségesek, hiszen nincs rá komoly ok. A kisebbségi problémák megoldására nem lehet egységes modellt találni. Ismét elmondta, hogy Romániában az európai normákat meghaladó megoldásokat alkalmaznak. Iglói Zoltán, a Magyar-Román Baráti Társaság elnöke kiemelte: szükséges, hogy ne a többség döntse el, mi jó a kisebbségnek, hanem maga az érdekelt kisebbség. Smaranda Enache felszólalásában azt ajánlotta, hogy az európai normákat minimumnak kellene tekinteni. Végül a résztvevők közös nyilatkozatot fogadtak el. Vita alakult ki egy mondatról, mely szerint pozitívnak tartják, hogy a szélsőséges erők a magyar választáson vereséget szenvedtek, ám sajnálatos, hogy ilyen erők részt vesznek a román kormányban. Szavazás után a többség elvetette ezt a megfogalmazást. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 11., Magyar Nemzet, okt. 10./

1995. január 4.

A pécsi székhelyű Magyar-Román Baráti Társaságnak ezer tagja van, tájékoztatta az MTI-t Iglói Zoltán elnök. A tagság háromnegyede Romániában él és negyven százaléka román. A társaság tevékenységét igyekszik kiterjeszteni Románia Kárpátokon túli területeire, mert a felmérések szerint a népek közötti ellenérzés azokon a területeken erős, ahol magyarok és románok soha nem éltek együtt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 4./

1995. június 15.

Májusban rendezték meg Sződligeten, Budapest közelében a harmadik magyar-román értelmiségi találkozót, a megjelenteket Göncz Árpád köztársasági elnök üdvözölte. A találkozón elfogadott közleményt egyik ország sajtója sem közölte, jegyezte meg Szász János. Jún. 9-10-én Hargitafürdőn a pécsi Magyar-Román Baráti Társaság csíkszeredai csoportja Minifórumot hívott össze, amelyen részt vett a társaság elnöke, dr. Iglói Zoltán és a társaság Hargita megyei filiáléjának elnöke, Szüszter Katalin is. Az egybegyűlteket Doru Vasloban prefektus köszöntötte, felolvasva Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár üzenetét. A társaság sok román tagja szólalt föl. Szász János úgy értékelte, hogy a közeledési mozgalmak kiléptek a nyilatkozat szakaszából és a barátság, a sorsközösség útján indultak el. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./

1995. augusztus 27.

A szegedi magyar-román fórumon mintegy ötvenen jelentek meg, felolvasták magyar és román politikusok üzeneteit. Megválasztották a vezetőséget, a küldöttek tanácsát és az ügyvivő elnökséget. Az elnök továbbra is Iglói Zoltán, alelnökök: Szirtes Gábor /Pécs/, Cozma Mihai /Szeged/, Tascu Iulian /Szlatina/ és Molnár Géza /Nagyenyed/, főtitkár: Szabó Károly. A közvetlen baráti kapcsolatok előmozdítása jótékony hatást gyakorol a közvéleményre, olvasható a szegedi magyar-román fórum aug. 27-én véget ért tanácskozásának zárónyilatkozatában. A jövőben a fórum fellép az olyan megnyilvánulások ellen, amelyek egyoldalú beállítással árthatnak a két nép viszonyának. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./ A résztvevők megfogalmazták a közös határátlépés egyszerűsítésére vonatkozó igényüket. /Népszabadság, aug. 28./

1995. augusztus 27.

A szegedi magyar-román fórumon mintegy ötvenen jelentek meg, felolvasták magyar és román politikusok üzeneteit. Megválasztották a vezetőséget, a küldöttek tanácsát és az ügyvivő elnökséget. Az elnök továbbra is Iglói Zoltán, alelnökök: Szirtes Gábor /Pécs/, Cozma Mihai /Szeged/, Tascu Iulian /Szlatina/ és Molnár Géza /Nagyenyed/, főtitkár: Szabó Károly. A közvetlen baráti kapcsolatok előmozdítása jótékony hatást gyakorol a közvéleményre, olvasható a szegedi magyar-román fórum aug. 27-én véget ért tanácskozásának zárónyilatkozatában. A jövőben a fórum fellép az olyan megnyilvánulások ellen, amelyek egyoldalú beállítással árthatnak a két nép viszonyának. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./ A résztvevők megfogalmazták a közös határátlépés egyszerűsítésére vonatkozó igényüket. /Népszabadság, aug. 28./

1997. december 2.

Göncz Árpád köztársasági elnök dec. 2-án az Országházban fogadta a pécsi székhelyű Magyar-Román Baráti Társaságok Szövetségének vezetőit. A bemutatkozó látogatáson részt vevő - Iglói Zoltán vezette - delegációt négy magyarországi és négy romániai társaság képviselői alkotják. Az államfő méltatta a civil kezdeményezések és a népi diplomácia lehetőségeit a magyar-román kapcsolatokban. A mozgalom ma már több ezer tagot számlál, és átfogja a két ország civil társadalmát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

1998. január 13.

Emil Constantinescu államelnök jan. 13-án a Cotroceni-palotában fogadta a pécsi székhelyű Magyar-Román Baráti Társaságok Szövetsége /MRBTSZ/ vezetőit. Az elnök méltatta a civil társadalmi szervezetek kétoldalú együttműködését. Az 1997-ben létrehozott, a két ország civil társadalma közötti kapcsolatok építését szorgalmazó szövetség elnöke, dr Iglói Zoltán meghívta Emil Constantinescut a szeptemberben Aradon megrendezésre kerülő 6. román-magyar polgárfórumra, továbbá Pécsre, ahol decemberben ünneplik a helyi Magyar-Román Baráti társaság megalapításának 10. évfordulóját. Ugyancsak meghívták a két eseményre Göncz Árpád magyar elnököt, aki december elején fogadta az MRBTSZ delegációját. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./

1999. szeptember 20.

Megalakítják a Magyar-Román Polgármesterek Klubját - erről határoztak szept. 17-én zárult első találkozójukon, Szentlőrincen a két ország településeit képviselő polgármesterek. Iglói Zoltán, az első magyar-román polgármester találkozót szervező pécsi székhelyű Magyar-Román Baráti Társaság elnöke szerint a klubalapítás ötletét a résztvevők vetették fel, s a társaság vállalta, hogy Nagyenyed városában 2000-ben tartandó második találkozóig összegyűjti a jelentkezőket, s elvégzi a klubalapítás technikai előkészületeit. /Klubot alapítanak a magyar és a román polgármesterek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./


lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék